Mennyi az annyi? Avagy beszéljünk az ingatlanos jutalékáról

A legtöbb ingatlanértékesítő általában egy hideghívással veszi fel a kapcsolatot először az ügyféllel, hogy felajánlja a szolgáltatásait. Ilyenkor az ügyfél első kérdése természetesen, hogy mennyi az Önök szolgáltatásának a díja, azaz hány % a jutalék. 

Emellett régi ismerősök, korábbi ügyfelek is gyakran azzal kezdik, hogy ismét lenne egy  eladó ingatlanuk, “mennyiért vállaljátok?,  “mennyi most a jutalék?”

Erre a leggyakoribb válaszom az, hogy “nem tudom” vagy “ez attól függ!

Ugyanis nem tudom, hogy milyen ingatlanról beszélünk, mi a feladat, az ügyfél pedig nem tudja, hogy én mit nyújtok azért a bizonyos jutalékért.

Ez egy szolgáltatás, tehát először soha ne az árat nézzük, hanem azt, hogy mit kapunk ezért a pénzért cserébe!

Fontos, hogy hallgassa meg és nézzen utána annak többek között, hogy:

  • ki az akivel beszél;
  • milyen hálózatnál dolgozik;
  • milyen múltja, tapasztalata van az értékesítőnek;
  • milyen portfólióval, ügyfélkörrel rendelkezik;
  • mi az a valós hozzáadott érték, amit nyújtani tud?

 

Ezután gondoljuk át, hogy ez a szolgáltatás akkor megéri-e vagy sem az adott díjat! 

A legtöbb ügyfél úgy gondolja, hogy mindenki ugyanazt csinálja: felteszi a hirdetést és ennyi. Ez nem igaz! Egy előző bejegyzésemben már beszéltünk a kizárólagos és a  nem kizárólagos szerződésekről, amelyektől függ a szolgáltatás tartalma és a jutalék mértéke is.

Illetve, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amiről már szintén beszéltem, hogy mi nem csupán egy hirdetést teszünk fel, és jutalékot kaszálunk. Egy tisztességes, magára valamit is adó ingatlanszakértő a sajátjának tekinti azt az ingatlant amivel megbízták,rendelkezik a megfelelő piacismerettel és nem csak fel van készülve, hanem fel is hívja az ügyfelei figyelmét az esetleges buktatókra, nehézségekre vagy nem várt körülményekre az értékesítés során.

Gyakorlatilag rávilágít arra, hogy mire kell számítani a folyamatban és hogy az ingatlanértékesítés egy nagy körültekintést igénylő feladat, egy szakma, amit megfelelő szakértelemmel kell elvégezni.

Az emberek egy része úgy gondolja, hogy felesleges ingatlanost fogadni, mert egy ingatlan adás-vételt bárki meg tud oldani minek ezért fizetni valakinek?

Ez addig van így, amíg nem jön az első akadály, buktató. Ilyenkor már nem a jutalék %-a szokott számítani, hanem az, hogy jöjjön egy hozzáértő szakember, és segítsen, oldja meg a problémát. Sok gondot, időt és akár pénzt meg lehetne spórolni, ha már a folyamat legelején igénybe vennék egy ingatlanszakértő szolgáltatásait.

Kicsit olyan ez mint az élet vagy balesetbiztosítás: sokan nem veszik komolyan ennek szükségességét, aztán ha beüt vmi probléma, akkor azonnal átértékelik a helyzetet! 

Itt újra szeretném kihangsúlyozni, hogy ne a jutalék mértéke határozza meg a  döntésünket, hanem az, hogy mit kapunk és kitől kapjuk az ajánlatot!

Nagyon komplex dolog az, amit egy ingatlanszakértő hozzáad a folyamathoz. Sokan nem tudják, hogy egy-egy ingatlan típusnál mire kell odafigyelni, kihez kell fordulni pl: 

  • egy terhelt ingatlan esetén, 
  • épületfeltüntetési problémákkal, 
  • telkek beépíthetőségével kapcsolaban,
  • építési hatósággal való egyeztetésekkor,
  • a megfelelő vevő kiválasztásakor,
  • egyéb műszaki vagy jogi kérdésekben, stb.

Ilyenkor kimondottan jól jön egy ingatlanszakértő tudása, tapasztalata, kapcsolatrendszere, információi, segítsége! Ez az, amit nem lehet néhány százalékban mérni.

Ugye az ingatlanos sikerdíjért dolgozik, azaz mi csak akkor kapjuk meg a jutalékunkat, ha sikerre vittük az ügyletet, azaz meghoztuk a megfelelő vevőt vagy éppen megtaláltuk a keresett ingatlant. Pontosan ezért ez az én felelősségem is, hogy ne feleslegesen dolgozzak. 

Az ingatlanosnak is egy kockázat ez az egész folyamat, hiszen nem tudhatja, hogy meddig kell egy-egy ügyleten dolgoznia, menet közben milyen nem várt újabb körülmények állnak elő és mikor fog ebből pénzt látni.

Amikor én egy ügyfélellel tárgyalok, soha nem az árat mondom ki először. Én sem az árat kérdezem meg először, hiszen, ha érdekel egy adott termék vagy szolgáltatás, akkor meghallgatom, mondja el a szakértő, hogy mit tud ajánlani, mit tesz ebbe bele, és utána mondja el, hogy ez mennyibe kerül. Na, ez az a pont, ahol nekem kell mérlegelnem, hogy megéri-e vagy sem.

Például az autónkat is azzal javíttatjuk, akiben megbízunk, és az sem gond, ha nem ez a szakember a legolcsóbb. Hiszen az a lényeg, hogy az autó működjön, elvigyen a-ból b-be és közbe ne robbanjon le alattam. Biztonságban akarom tudni magamat, az egész életemet azáltal a jól működő autó által.

Egy olyan esetben pedig, ahol a legnagyobb vagyontárgyunk, az ingatlanunk értékesítését bízzuk rá valakire, sokkal inkább fontos ezt az ügyletet biztonságban tudni, mivel súlyos, akár 7 számjegyű összegeket lehet bukni azon, hogy ha nem megfelelően zajlik le a folyamat!

 

Nem az a fontos, hogy mennyiért, hanem az, hogy mit ad az ingatlanos azért a százalékért!

Küldetésem

Küldetésünk, hogy szakértelmem segítségével akár eladói, akár vevői oldalról mindenki megtalálja a számításait.

Korábbi tartalmaink

Elérhetőségeim

Küldetésem

Küldetésemnek tekintem, hogy segítsek megtalálni a hozzám fordulók számítását, akár ingatlaneladásról, akár -vételről legyen szó!

Szilágyi Szabolcs ingatlan © – Adatvédelmi tájékoztató